A CSAPAT MAGAMRÓL FOTÓK - VIDEÓK SZPONZOROK VENDÉGKÖNYV VERSENYEREDMÉNYEK

[Galéria] [Blog]

2008.04.18

2008. I. II. futam

Állítólag az ember utólag az elmúlt eseményekre visszatekintve mindig reálisabban látja a történéseket. Ez lehet hogy igaz de azt azért még most sem tudom megmondani hogy szerencsésnek vagy sikeresnek nevezzem a hétvégét :)

A csütörtöki szabadedzés katasztrofálisan kezdődött. Szemerkélő esőben se nem nedves se nem száraz pályán ülhettem először az új autóba. Mivel alig másfél hete volt a kezünkben a gép így csak a legalapvetőbb feladatokon voltunk túl amibe sajnos nem fért bele az ülés készítés és még jó néhány dolog beleértve a tesztelést is. A negyedik körben ennek meg is lett az eredménye. A 4. kanyarban ráfutottam a pálya szélét jelző felfestésre amin állt a víz. Kétszer is megpördültem mire a szalagkorlátot érintve megálltam. …rég voltam már annyira elkeseredve mint akkor és ha nincs a csapat folyamatos biztatása és segítsége még talán most is ott kuporognék valahol a boksz sarkában romjaimba dőlve. Az adott némi bíztatást, hogy az első időmérő edzés végén 3. ként álltam a listán.

Azt már szinte sorsszerűnek éreztem, hogy a szombati verseny szakadó esőben kezdődött. Igazán nem is versenyként próbáltam teljesíteni hanem mint egy vizes teszt -re akartam készülni. Sajnos így is sikerült egyszer komolyan megforognom és vagy háromszor bukótérben elfordulva közlekednem. Az csak hab volt a tortán hogy a futam felénél bejött a biztonsági autó épp abban az időszakban amikor a megforgásom miatti lemaradást ledolgozva utolértem két cseh autót. Az elől haladó ekkor kényelmes tempóra váltott és szlalomozva megvárta míg beveszik az SC táblát. Ekkor úgy éreztem minden remény elszállt, hogy utol érhessem az élen haladókat. Az utolsó előtti körben láttam meg a másik piros Renaultot előttem és próbáltam utolérni. Az üldözésnek az lett az eredménye hogy a célvonalon . 30 cm-el mögötte futottam át. Aztán jött a meglepetés… az üldözött autó nem előttem volt hanem mögöttem egy körrel (1kör-30cm pontosan! :) ) így én vagyok a 2.! Nem tagadás ez visszahozta az önbizalmamat és eloszlatta némileg a csütörtöki borús felhőimet.
De mint minden ez sem tarthatott örökké mert jött a délutáni időmérő edzés ahol a negyedik kör után megállt az autó .Mint később kiderült a benzinpumpám mondta fel a szolgálatot. Visszagondolva ez annak lehetett az eredménye hogy az időmérő edzés első köreiben az egyik cseh autót csak úgy tudtam megelőzni, már régóta lengetett kék zászlók ellenére, hogy félig a füvön kellett végigmennem ami megüthette az autó alját.
Vasárnap, verseny… A rajt előtt úgy gondoltam hogy egy jó rajt majd a 3. pozíció megőrzése és a hibamentes vezetés a cél. Így is indult a futam, a második körben már nem csak a tempót tudtam tartani a Balázzsal hanem gyorsabbnak is éreztem magam nála. Mivel ezt ő is látta így a célegyenes végi előzés simán lezajlott. Aztán megkezdődött az üldözés , aminek első köreiben még csak az volt a cél hogy tudjam tartani a lépést Channoch-al, de láttam , hogy nem csak a lépést tudom tartani de utol is érhetem . A 8. körre már csak méterekkel voltam mögötte. Akkor már tudtam hogy ha okosan megyek és a célegyenesre jó pozícióban tudok mögötte ráfordulni a végén egy rövid féktávval megelőzhetem. A lekörözések hol neki hol nekem kedveztek amikor a 10 körben egy négyes bojt utolérve a célegyenes előtti kanyarokhoz értünk. Hat autó egy kupacban, a gyorsabbak hátul és ráadásul ők négyen is vívnak egymással. Biztos vagyok benne hogy ez kintről sem lehetett egyszerű látvány ahogy a hat autó egymást kerülgetve, néha állóra fékezett gumikkal helyenként füstfelhőből kitörve bevágódott a célegyenesbe. Channoch már az egyenesbe érve azonnal kivágott és a csapat előzésébe fogott. Tudtam hogy az utolsó pillanatig mögötte kell maradnom mer csak így gyűjthetek be jelentős sebesség különbséget, aztán fél táv után kivágtam és a már csak a 100-as táblát vártam, hogy egy rövid féktávot véve elfordulhassak előtte. Sikerült! Tudtam, hogy Channochot nem egyszerű megelőzni és hogy az egyik legkeményebb ellenfél akivel csak találkozhatom a pályán, de nagyon sportszerűen lehetett vele megküzdeni. A befutóig már csak azzal kellet megküzdenem hogy az autó irányíthatósága megmaradjon, mert a jobb első felniről leestek a centír súlyok így elég jelentős vibráció keletkezett. …és kockás zászló…

Ilyenkor az ember azt gondolja határtalan a boldogság de sajnos a kisfiam szülinapjára csak késve értem haza így a kenjük a tortát mindenhova résznél tudtam csak bekapcsolódni de azért így is örült az apukájának és a kupáknak :)

(Forrás: www.balaton.hu)

Csatolt képek (39 db)

Csatolt videók (1 db)


Hozzászólások

Hozzászólok



További cikkek

2010.09.01

pannóniaring 2

2010.06.27

slovakiaringen a bajnokság

2010.05.31

3.-4. futam

2010.04.13

2010 első versenye

2009.10.22

októberi szezonzáró a Hungaroringen

2009.08.26

PANNÓNIA-RINGEN A GYORSASÁGI OB MEZŐNYE

2009.08.11

Kiskunlacházi /hegyi/ szlalom verseny...

2009.06.09

pannoniaring

2009.05.05

Kezdődik 2009

2009.03.07

Szofi Megérkezett!

2008.09.25

Az év utolsó futama

2008.09.05

A GYORSASÁGI OB IX-X. FORDULÓJA.PANNONIA-RING, 2008. szeptember 5-7.

2008.06.15

Mátrai hegyiverseny

2008.06.12

OB V. VI. MATERIAL CENTER KUPA június 12-15

2008.05.08

Pannoniaring tavaszi verseny 2008 III. VI. futam

2008.04.17

És lassan itt a 2008-as szezon

2008.04.16

50. Daytona500

Kellemes ünnepeket mindenkinek!

2007.08.17

FMC kupa Hungaroring

2007.08.03

Pannónia-ring SAP kupa

2007.08.02

Örkényi hegyi verseny

2007.08.01

F1 Hungaroring

2007.07.28

24 órás gokart verseny

2007.07.27

Mátrai hegyi verseny 2007

2007.07.26

Material kupa 2007

2007.07.05

Orfűi Hegyiverseny 2007

2007.07.04

Megérkezett az utánpótlás! 2007

2007.07.03

Intersoft kupa 2007

2007.04.08

Húsvéti teszt a ringen 2007

2006.08.10

Euroring 2006

2006.07.01

Parádi hegyiverseny 2006

2005.08.27

Hring verseny 08.27. 2005

2005.08.26

Pécs 2003.

2005.08.25

Pécs 2005

2005.04.15

Hring edzés április 18. 2005

2005.04.07

Hring edzés április 7. 2005

2005.04.06

FR-2000 vásárlása

2004.06.05

Pécs 2004

2003.10.02

Hungaroring 2003 október

1999.05.01

A kezdetek... első autó 1999

1999.04.30

Kozmonaumorka

1999.04.29

Csapatbox

1999.04.28

Repülőnap